Üvöltő feszültségek, Shakespeare-i őrület
Lenni vagy nem lenni? Ez itt a kérdés. Sokaknál érzem, hogy erős kontrolban élnek. Legszívesebben sírnának, üvöltenének a felgyűlt feszültségek miatt, de megtanultuk, hogy az nem helyénvaló, így próbáljuk elfojtani - és vannak, akiknek túl jól is megy - mindazt, ami bennünk zajlik, de ez minél jobban sikerül, annál több kárt okozhat bennünk a rétegekbe préselődő feszültség.
Ez bizony fizikai és/vagy mentális betegségekhez vezethet. Mit tegyünk hát? Sírjunk? Üvöltsünk?
Akár! Ugyanis ha kisírjuk, kiüvöltjük magunkból a feszültségeket, visszatérhet az erőnk, amire rátelepedett a frusztráció, az aggodalom, a csalódás, a kudarc, a fájdalom. Nem mindegy azonban, mikor, kire "robbanunk rá" üvöltéssel, és sokszor a kirobbanás csupán a felesleges gőz kiengedése további gyűjtögetéshez, így folyamatos kitörésekkel "boldogítjuk" a környezetünket, ha pedig ezt rossz néven veszi az, aki épp akkor jelen van, elveszíthetünk ezzel számunkra fontos embereket, kapcsolatokat, lehetőségeket. Be is zárul a kör: pont emiatt igyekszünk kontrollálni. Mit tegyünk hát? Pityeregjünk csendben, mint békésebb megoldás? Nem mindegy az sem, hogy magunkat sajnálva sírdogálunk újra és újra, egyre szerencsétlenebbnek érezve életünket, élethelyzetünket, vagy terápiás katarzisok által oldjuk a sírás okát. Még mindig itt a kérdés, mit tegyünk hát?
Meg kell tanulnunk kezelni a felgyülemlő negatív gondolatokat, érzéseket, mint egy zsonglőr, aki egyre több labdával is képes az egykerekű kerékpárján egyensúlyozni, merthogy körülbelül itt tartunk: elveszítettünk jó pár kereket (anyagi bázis, egészség, kapcsolati háttér, lelki béke stb.), ami stabilan tartott minket; hirtelen egyre több labda (aggodalmat, félelmet kiváltó események, helyzetek) vett célba minket, amiket ha nem tudtunk kezelni, nálunk maradnak súlyukkal, és hol erre, hol arra húznak minket, míg fel nem borulunk.
Hogyan egyensúlyozhatunk?
Elsődleges cél: minél több labdán "adjunk túl", azaz dolgozzuk fel mindazt, amitől valami "labda" minőséget kaphatott az életünkben. Kevesebb "labdával" könnyebb egyensúlyoznunk, megnyugodnunk, terveznünk, haladnunk, új "kerekekre" szert tennünk.
Üvölthetünk is, olyan helyen, ahol senki sem hall (pl. szabadban), vagy kiválthatjuk az üvöltő kirobbanásokat akár fizikai mozgással (sport, különösen küzdősport, tánc stb), vagy természetközeli programokkal (túra, kertészkedés stb.) Enyhíthetjük belső fájdalmunkat, sírást kiváltó érzelmeinket relaxálással, meditációkkal, kellemes zenével stb.
Viszont mikor túl sok a "labda", érdemes elfogadunk a segítséget!
Segítő beszélgetésekkel ráébredhetünk, mi is feszít, mi is
fáj, mi is frusztrál igazán - mert nem minden az, aminek bennünk látszódik, és
előfordulhat, hogy vélt labdákkal is hadakozunk, önámítással próbálunk nyugodtabbak,
magabiztosabbak, kiegyensúlyozottabbak lenni. Sokan tudnak még maguktól
zsonglőrködni. De egyre többen érnek olyan zónába, ahol fontos lenne segítséget
kérni! Ahol fontos lenne csökkenteni a labdák számát, vagy megtanulni olyan
technikákat, amikkel átvészelhetőek ilyen időszakok. A segítségkérést azonban még tanulnunk kell!
Tanulnunk kell felismerni, szükségünk van-e külső segítségre. Tanulnunk kell elfogadni, hogy egy új útra léptünk, ahol a dolgok lehet nem működnek úgy, mint eddig, ezért új dolgokat kell megtanulnunk - mindegy hány évesek vagyunk.
Könnyű felismerni, boldogulunk-e magunk, hiszen érezzük, hogy jól vagyunk-e. De olyan korban élünk, ahol odakell figyelnünk, ha mégsem, hiszen olyankor gyűjtjük a feszültség rétegeit, amin olykor lazítani kell, hogy maradjon erőnk zsonglőrködni.
Az EnergiaMetria szójáték új minőséget, új
belső működést takar, mely magában foglalja a belső energetikai működésünk
tiszteletben tartását, összehangolva külső rendszerek működésével. Keress, ha elfogadsz segítséget!