Nem vagy egyedül

Míg a régi minták akkor voltak komfortosak, ha sikerült valakikhez csatlakoznunk, sikerült valakikkel azonosulnunk, sikerült valahová tartoznunk, valamibe beilleszkednünk, ami azzal járt, hogy elfogadottnak érezhettük magunkat, addig a Vízöntő korszak, amibe pár éve átléptünk, könnyebben kiválthat belőlünk olyan érzést, hogy már nem szeretnénk, vagy nem tudunk korábbi értékekhez, csoportokhoz, mintákhoz tartozni, amivel leválunk korábbi viszonyítási pontokról, és ez együtt járhat befelé fordulással, bizonytalansággal, káosz érzéssel és a korábbi "elfogadott vagyok" érzés átválthat egy "egyedül vagyok", "nem találom a helyem" érzésbe.

Ez a folyamat ismerős lehet egyes életszakaszainkból – hiszen megjelenik serdülőkorban, amikor keressük, hova tartozzunk, miben higgyünk, mivé váljunk, kikkel azonosuljunk. Ahogy megjelenik akkor is, amikor családot alapítunk, és az újszülött érkezésével átfordul az életünk egy új életformába, hasonlókkal való kapcsolódásba, és köztük keressük, hogyan lehetünk jók; vagy ha pl. idősebbként sorra veszítünk el magunk körül másokat, és egyre inkább egyedül maradunk, és ebben kell helytállnunk.

Most azonban egy globális folyamatról van szó, ami ráilleszkedik épp aktuális BÁRMILYEN életszakaszunkra, plusz feladatként, mint kollektív rezgés.

Mintha különböző életszakaszaiban különböző mennyiségű téglát kellene felcipelnie mindenkinek az emeletre, de most az egyéni kihívásokon túl globálisan, mindenkinek rápakolnának legalább 5-6 plusz téglát a sajátjaira, hogy ne tudjon addig menni, ameddig megszokásból akart, hogy korábban le kelljen állnia , és át tudja gondolni, ekkora súlyokkal mire van reális lehetősége, biztos arra kell-e továbbmennie, ha igen, merre van rövidebb út, mivel lehet enyhíteni a súlyokon; ha nem, merre másfelé lehet még haladni.

Ezzel jár egy korszakváltás.

Sokan veszítenek belső erejükből összefüggések átlátásának hiánya miatt, egyszerűen mert nem látják át, hogy mi irányt mutató tendencia (sokakra érvényes), amivel nincs értelme harcolni, és mi saját erőből megoldandó (hogyan fogadjam el az irányt, hogyan haladjak arra).

Most pedig sokan vagyunk ugyanolyan folyamatoknak kitéve, amik borúsnak tűnnek, nehezen fogadjuk őket, de ettől továbbra is érhetünk el bennük is sikereket, továbbra is lehetnek öröm pillanataink, csak meglehet most más kell legyen ezek forrása, útvonala, mint amihez szokva vagyunk.

Nem vagyunk egyedül. Sokan töprengünk mostanában ugyanazon, ha nem is feltétlenül együtt tesszük.

Olyan változásokon megyünk keresztül, amit sokan érzünk vagy igazságtalannak (hiszen pl. pont elértünk már valamit, ami most elveszik), vagy félelmetesnek, mert nem tudjuk, hogyan tovább. Keressük a megoldásokat. Keressük az új útvonalakat, de nehéz dolog a türelem, és nehéz dolog a kitartás, viszont sokszor csak ezek az "evezőink a kis csónakjainkban", amikkel ha most távolodunk is egymástól, idővel újra közelíthetünk majd, új minőségekkel, új csoportosulásokkal, ha addigra meg tudjuk tanulni, hogy a túlzott függőség - amibe  a mögöttünk lévő világ belehajszolt minket - elgyengít, így nem biztos hogy rossz leválni, átgondolni, változni, erősíteni önállóságunkat, belső erőnket, mielőtt új világot teremtünk magunknak. A 2023-as év pedig remek terep erre.