Harcra kész boldogság. Boldogtalan harc.

Szétnézek, és rengeteg harcost látok. Külső és belső harcok csataterén érzem magam. Áldás mindenkire, akire nem vonatkoznak a gondolataim, és önazonosan, vidáman, békésen telnek napjai, és még több áldás azokra, akiknek keserédes az öröm, mert napról napra, óráról órára meg kell érte küzdeni a stressz, az aggodalom, a félelmek, a konfliktusok hullámai között - viharverten pedig nehéz őszintén örülni.

Az öröm sokaknak lassan nem más, mint átmeneti figyelemelterelés két harc hullám között, amikor épp erőt gyűjtenek, hogy átvészeljenek valami újabb kihívást, pedig az örömre való képességünk üzemanyag a léleknek, hogy újabb és újabb akadályt tudjunk magunk mögé gyűrni és élvezni is tudjuk mindezt. Örömre szükségünk van!

Az öröm nem sorvadhat el bennünk a sok harc hatására. Tudatosan védenünk kell! Tudatosan életben kell tartanunk! Nem hagyhatjuk, hogy a spontán örömre való képességünk elvesszen a sok örömért folytatott harcban. Ha az örömközpont csak egyre erősebb külső stimulálásra tud reagálni, megkopik a belső motor ereje. Szét kell választani a szükséges és a szükségtelen harcot, aminek nagy része automatikus, fel sem ismert belső harc. Mint egy kis hógolyó, amire nem figyeltünk fel mindaddig, míg lavinává nem duzzasztotta magát, addigra pedig már ijesztővé válik. Nehéz róla elhinni, hogy ez továbbra is csak egy kis hógolyó, amivel lehet játszadozni, aminek lehet örülni.

Olyan időszakon haladunk át, melyben szükségszerűek a hógolyók, és sok lavina elkerülhető tudatos odafigyeléssel. Olyan időszakon haladunk át, ami felismerésekre, tudatosabbá válásra ad lehetőséget, ha megtanulunk jól bánni a hógolyókkal, ha megtanulunk felmelegedni belül (öröm és hála életben tartása) és nem fagyunk bele a télbe.

Szűrjük ki, ismerjük fel azokat a hógolyókat! Játékosan. Az első lépés mindig döntés kérdése, a második annak megtanulása, hogyan is lépkedjek tudatosan tovább.