Gondolatok

Mire valók a gondolatok, ha nem arra, hogy szebbé, elfogadhatóbbá, feldolgozhatóbbá tegyék számunkra a világ azon részét, amit nem látunk szépnek, elfogadhatónak, feldolgozhatónak?

A gondolatok alapból jönnek-mennek bennünk. Sokszor automatikusan, mint egy sofőr nélkül száguldó autó, ahol nincs ráhatásunk, mi legyen az uticél: majd érkezünk valahova, ami vagy tetszik, vagy nem. A kontemplálás egyfajta belső szemlélődés, ami közelebb vihet ahhoz, hova is szeretnénk utazni, és rávilágíthat arra, valóban arra tartunk-e?

Azt tartja egy mondás, hogy a lélek útjai kifürkészhetetlenek. Biggyesszünk mellé egy másik gondolatot is, hogy a lélek mindent megtesz, hogy mégiscsak sikerrel járjunk a fürkészésben. Az elme az, aki nem igazán szeret együttműködni megfelelő erősségű jelzések nélkül. Így eshet meg, hogy ha túlzottan letérünk a vágyott iránytól, jelzéseket kapunk, ami egyfajta "lélekpanasz" (pl. betegség, kudarc) ez pedig negatív megélésekkel jár, pontosan azért, hogy vizsgáljuk meg végre komolyan, MEGFELELŐEN, hogy az autónk merre is száguld, ha eddig, magunktól nem tettük!

A kontemplálásra szinonimaként szoktuk használni az elmélkedés szót, de akkor, hogy is van ez? Az elmélkedés segíthet "kormány mögé ülni", de maga az elme, aki elmélkedik az, aki sokszor nem hajlandó arra haladni, ami lelki békét adhat nekünk? Ültessünk egy szabotőrt a volán mögé? Abszurd, nem? Pedig sokszor ezt tesszük!

Valahányszor hiányzik a tudatosság, megfelelő önismeret és tapasztalat a belső szemlélődés mögül, a szemlélődés legfeljebb felerősítése, vagy tovább mélyítése lesz az értetlenkedésnek, fájdalomnak, elfogadhatatlanságnak, ami még több belső feszültségbe, még több negatív érzésbe fordulhat. Vagyis a pusztán elgondolkodás még nem garantált siker jobb közérzethez, kell a recepthez új megvilágítás is.

Akkor tudjuk szebbé, elfogadhatóbbá, feldolgozhatóbbá tenni a világot, ha nem csak beültetjük az elménket a volán mögé, hanem olyan állapotba hozzuk előtte, ami képessé teszi új irányok, új megvilágítás felfedezésére - érkezzen ez saját magunktól, vagy mástól. Treníroznunk kell az elménket szélesebb látásmód, rugalmasabb értelmzés befogadására és ajándékot kaphatunk cserébe: kiderülhet, hogy a világ szebb, jobb, mint amilyennek korábban érzékeltük, pusztán attól, hogy finomítunk egy olyan fontos "érzékszervünkön", mint az elme. Odafigyelünk arra, milyen gondolatoknak is a tárháza? Hogyan is vélekedik dolgainkról és mi alapján teszi azt? Mi maradhatott ki a látóköréből, ami miatt nem tudja megérteni, elfogadni, megszeretni azt, amit érzékeltünk a világból? Mi hiányzik olyankor, amikor nem sikerül úgy rálátni dolgainkra, hogy megszülessen megértés, és át tudjuk fordítani a rossz megéléseket, rossz érzéseket jobbakká? Erről érdemes elgondolkodni... S ha egyedül nem megy, érdemes segítséggel beszélgetni, mert megnehezíti az életet, ha túl sok a felkiáltó-, vagy kérdőjel.