Elhárítunk, óvunk, védünk (Anna Freud: elhárító mechanizmusok)
Elhárítunk, óvunk, védünk! Kiváló szlogen lehet tűzoltáshoz, de a pszichológia világában kicsit másként működik az elhárítás és védelem. Érezhetően csökkenti bennünk átmenetileg az "égő tüzet", azaz feszültséget, negatív érzéseket, de nem oldja meg hosszú távra a védelmünket, hogy egészséges önismeretünk, egészségesen fejlődő kapcsolataink, proaktív világképünk lehessen. Az énvédő elhárító mechanizmusaink olyan működés felé erősíthetnek minket, ami torzítja énképünket, és ezzel megnehezíti számunkra, hogy elégedettek lehessünk életünkkel, pedig a legtöbb ember boldog, kiegyensúlyozott életre vágyik. Hadd meséljek kicsit a pszichológia egyik ágáról:
Anna Freud, a híres Sigmund Freud lánya volt, aki nem csak apja nyomdokaiba lépett, de ki is egészítette apja munkásságát saját kutatásokkal, saját elgondolkodásokkal. Anna az ún. énpszichológia egyik kiemelkedő alakjaként nagy hangsúlyt fektetett az én erősítésére, amit leginkább azzal tehetett meg, ha minél több elhárító mechanizmust tudott megkülönböztetni. Az elhárító mechanizmusaink meggyengült énünket támogatják, hogy fel tudjunk dolgozni számunkra feszültségekkel, negatív érzésekkel járó információkat, élethelyzeteket. Az elhárító mechanizmus többnyire nem tudatos folyamat, így ha nem vesszük észre, énünk árnyékában élvez csupán védelmet és nem tud fejlődni, erősödni.
Egyik legismertebb elhárító mechanizmusunk a tagadás. Ha valamit nem tudunk elfogadni, feldolgozni, úgy teszünk, mintha az nem is létezne. Egyes emlékeinket egyszerűen kizárjuk, elfojtjuk. Ami nincs, ami nem történt meg, az nem tud hatni ránk közvetlenül. Közvetetten azonban nagyon is hat ránk, mert megmarad egy belső félelem, vagy szorongás (amikor már nem emlékszünk magára a tárgyra, hogy mitől is félünk) ami igyekszik minden hasonló eseményt elkerülni, távoltartani, ami ha makaccsá válik, átlakulhat kényszerekké, pánikká, fóbiákká; és korlátokat képezhet életünk különböző területein.
Az egópszichológia ezért nagy hangsúlyt fektet az én erősítésére. Erősítsük meg énünket, hogy ne kelljen elhárító mechanizmusok mögé bújva menekülnie, rettegnie, mert nem tudhatjuk, milyen terepre kell merészkednünk ahhoz, hogy megismerhessük életünk szerelmét, megtalálhassuk azt a munkát, amiben szeretnénk kiteljesedni.
Ha valamitől szorongunk, akkor attól próbálunk távol maradni. Sokszor egészen más körítést gyártunk, amivel indokolttá tesszük, miért is maradunk távol, ezért nem tűnik fel számunkra, a valós ok, ami ha nem gyógyul, nem fog szűnni a sok kifogás, sok védekezés sem - amibe bele lehet fáradni, ami elvághatja tőlünk az önfeledt, kiegyensúlyozott élet lehetőségét.
Bár az elhárító mechanizmusok meglétére Sigmund Freud jött rá, a részletes koncepciót lánya, Anna vitte tökélyre. Több, mint száz elhárító mechanizmus fajtát fedezett fel, amikkel tudattalanul sérelmek, kudarcok, feszültségek kezelésén dolgozunk, meghagyva magát a kiváltó okot, ami újra és újra működésbe hozza a tudattalan folyamatokat, átvéve ezzel az irányítást kezünkből, elzárva minket belső fejlődés, tényleges megoldás lehetőségétől.
Elhárító mechanizmus pl.:
racionalizálás: főleg kudarcok esetén, annak teljes elfogadása helyett, hajlamosak vagyunk külső okokkal magyarázni sikertelenségünket. Elhárítjuk a felelősségvállalást, és nem azzal indoklunk, hogy nem tanultunk eleget, nem tudtuk megfelelően átadni tudásunkat - amiben fejlődhetnénk legközelebbi vizsgára, hanem elhitetjük magunkkat, hogy a tanárnak ellenszenvesek voltunk és direkt ki akart szúrni velünk, nem volt igazságos az osztályzás stb. Ugyanígy működhet a racionalizálás párkapcsolatokban is. Ahelyett, hogy feltárnánk a valós okokat és változtatnánk dolgokon, egyfolytában a párunkat minősítjük, folyton rá panaszkodunk és éldegélünk idegesen, feszülten, boldogtalanul.
projekció (kivetítés): az általunk elutasított érzést gyakran nem feldolgozzuk, elfogadjuk, hanem kivetítjük másokra, így tovább generálhatjuk magunkban a rossz érzéseket, másokra haragudva, másokat kritizálva, másokat minősítve anélkül, hogy közvetlenül magunkról be kellene ismerni ugyanazt. Sokszor attól idegenkedünk másokban, amit magunkban nem tudunk elfogadni. Tipikus példája a projekciónak az önbecsapás. Elhiszem magamról, hogy bennem nincs meg az, amit másban viszont észreveszek és elítélek. A projekció sok bosszankodást eredményezhet például párkapcsolatainkban.